III.MTSZSZ Családi Nap

2017-11-13

Szeptember 23-án a budapesti Vasúttörténeti Parkba több, mint 500-an látogattak ki az MTSZSZ harmadik Családi Napjára.

A hagyományossá vált rendezvényt pódiumbeszélgetés nyitotta, amelyet Buzásné Putz Erzsébet a szakaszervezet elnöke moderált, a beszélgetésen részt vett Pataky Zoltán  az EuCsoport elnöke, Dorozsmai Éva a MÁV Zrt humánerőforrás vezérigazgató-helyettese, valamint Ráczné Bodnár Adrienn a MÁV-START humánerőforrás igazgatója. A beszélgetés során a humánerőforrás-vezetők választ kerestek a kialakult munkaerőpiaci helyzetre, a toborzás új lehetőségeire és módjaira.

A gyerekeket játszóház várta, ahol színezhettek, papírból különböző autókat, motorvonatot,  színes dobozokat vághattak ki, valamint cicás poharakat készíthettek, amelyeket természetesen haza is vihettek.

Egy ruhapróba erejéig sokan átélhették azt, hogy milyen vasutasnak lenni. Több tagunk örömmel fényképezkedett jegyvizsgálóként vagy Poirot társaságában az Orient Expressz makettjének ablakában örökíthette meg a pillanat varázsát. 

Újdonság volt a Rubik-kocka bemutató és kirakóverseny, amelyre gyakorlás után több tagtársunk és családtagja is nevezhetett.

A verseny végeredménye:

1. Urbanovics Péter (34 másodperc)

2. Tóth János (1 perc 27 másodperc)

3. Kósa Dániel (1 perc 49 másodperc)

Különdíjat kapott Szlávik Antal tagtársunk.

A csapadékos időjárás ellenére most is többen nézték meg a Vasúttörténeti Park muzeális eszközeit a szakmai tárlatvezetés keretében.

A Margaréta Stúdió vezetője mutatta be szakszervezetünk megújult honlapját. Ismertette az új weblap kialakításnak több hónapos folyamatát. Elmondta, hogy újdonságok közé tartozik: a rendszerezett hírek-események oldal, a fotó- videógaléria, a keresés funkció, a szakszervezeti irodahálózat bemutatása, a kollektív szerződések és megállapodások kódolt elérhetősége, a visszahívás kérése, az üzenetküldés valamint a hírlevélre való feliratkozás lehetősége is.

Mindenki megnézhette a Családi Napra kiadott Gúla magazint, valamint az MTSZSZ új bemutatkozó filmjét, amely szakszerveztünk érdekvédelmi tevékenységét és feladatait ismerteti.

Egész nap ingyenesen használhatóak voltak a Park eszközei, lehetett utazni a kerti vasúton, fordítókorongozni és vasútmodell-vezetést gyakorolni.

Az MTSZSZ tevékenységéhez, történelméhez, szakmai programjaihoz, tagozatihoz,  a megújult honlaphoz, valamint a Gúla magazinhoz kapcsolódó kvízjátékban az idén is számos ajándék talált gazdára.

Szolgáltató partnereink közül tagjaink megismerkedtek a Suzuki Ház gépjármű Márkakereskedéssel, az Erste és az UniCredit Bankkal, illetve Budapest 12 színházába lehetett jegyet vásárolni.