A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete véleményezte és javaslatokat adott a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiához

2021-03-13

A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia a fővárost és agglomerációját érintő elővárosi kötöttpályás közlekedésnek, azaz a MÁV elővárosi vasútvonalainak, illetve a HÉV vonalaknak a fejlesztéséről szóló, átfogó, hosszú távú célokat és az ezek eléréséhez szükséges fejlesztéseket meghatározó dokumentum, amely új alapokra helyezi a vasút és a HÉV-ek szerepét Budapest és térsége életében.

A lehetséges stratégiai fejlesztések kialakításában az MTSZSZ több mérnök tagja is részt vett, különböző szakterületükből adódóan más-más szempontok szerint megvizsgálva annak jövőbeni lehetőségét, megvalósíthatósági tartalmiságát és annak mindennapokra gyakorolt kihatásait.

Célunk, hogy szakmai javaslatainkkal felhívjuk a döntéshozók figyelmét a stratégiában rejlő lehetőségek és erőforrások összhangjának megteremtésére. A több mint 25 oldalas, azonnali és hosszú távú fejlesztési javaslatokat tartalmazó anyagot eljuttattuk Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter; Schanda Tamás miniszter-helyettes, dr Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár; Dr. Fürjes Balázs Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár; Dr. Homolya Róbert MÁV elnök-vezérigazgató; Vitézy Dávid Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója részére.

Az MTSZSZ további szakmai közreműködését is felajánlotta a koncepció végrehajtásához,  annak megvalósításához, különös tekintettel az érintett humánerőforrás felkészítéséhez és biztosításához.