Rendkívüli START VÉT a jegyvizsgálói bántalmazások ügyében

2018-05-30

mainPic

Május 28-án rendkívüli VÉT ülésre került sor a MÁV-START-nál az utóbbi időkben ismét megnövekedett jegyvizsgálói bántalmazások kapcsán.

Ennek az évnek az első négy hónapjában több bántalmazás történt, mint  a tavalyi év hasonló időszakában.

 

Az MTSZSZ megítélése szerint azonnali tettekre és hosszú távú cselekvésre is szükség van, ennek keretében:

  • A következő időszakban induló képzéseknek már része kell, hogy legyen a veszélyesnek ítélt helyzetek megoldási gyakorlata, amelyeket felkészült szakemberekkel oktatni
  • Nagyobb hangsúlyt kell fektetni az időszakos oktatások során a konfliktuskezelésekre  
  • Minőségi vasútőrök kellenek a vonatokra és az állomásokra, akik már megjelenésükkel is határozottságot sugallnak
  • A készenléti rendőrséggel erősíteni kell a kapcsolatot, hogy minél több vonatot tudjanak kísérni
  • Sajtókampányra van szükség, hogy ismert legyen a jegyvizsgáló közfeladatot ellátó személy
  • A veszélyes vonatokon biztosítani kell a második főt, még akkor is ha az a kocsik száma alapján nem lenne indokolt.

 

Az MTSZSZ megítélése szerint a testkamerák használata kizárólag önkéntes alapon valósulhat meg.  A munkáltató elmondta, hogy a működtetés során a műszaki paramétereknek és a jogi (adatvédelmi) környezetnek is meg kell felelniük. A beszerzési eljárás előkészítse befejeződött, a munkáltató megerősítette szakszervezetünk javaslatát, hogy a használatuk kizárólag önkéntes alapon fog majd megvalósulni.