MTSZSZ HÍRLEVÉL 2021. év 15. hét

2021-04-19

Nem lehet tovább várni a bértárgyalásokkal a MÁV-VOLÁN csoportban

Mindenki előtt ismertek a világjárvány okozta gazdasági hatások, amely jelentős többlet terhet jelentenek az ország számára és a vállalatok többségének. Különösen nehéz helyzetben vannak az állami, illetve önkormányzati cégek, a közszolgáltatást végző vállalatok és ezen  cégek dolgozói, akiknek mindennap biztosítani kell az ország működését, a járványnak való közvetlen kitettség mellett. A közlekedési vállalatok jelentős utasszám vesztést éltek meg az elmúlt hónapokban (digitális oktatás bevezetése valamennyi iskola típusban, elterjedő home office foglalkoztatás, ingyenes parkolás, határátlépési korlátozások, stb), ugyanakkor emiatt egyetlen dolgozó sem veszítette el a munkahelyét, a kollektív szerződésben elért eredmények nem sérültek.

Tudjuk, hogy a mindennapok drágábbak lettek, jelentősen emelkedtek az árak, különösen az élelmiszerek terén. Azt is tudjuk, hogy elfogyott ezeknél a vállalatoknál dolgozók türelme és jogosan várják az érdekképviseletektől, hogy a bértárgyalásokon eredményeket érjenek el.

Az MTSZSZ nem tétlenkedett az elmúlt hónapokban, a döntéshozók figyelmét számos fórumon (pl. VKF) felhívta, formális és informális tárgyaláson jelezte, hogy a közlekedési vállalatoknál dolgozók megélhetése, jövedelmi helyzete romlott, az elmúlt évek béremelési hatásai elveszni látszanak.

Az elmúlt napokban megújult STRATOSZ (Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége) vezetése, amelyek elnöke dr. Homolya Róbert a MÁV csoport vezetője lett. Így most a KVKF-n (Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma) keresztül meg lehet kezdeni a közszolgáltató vállalatoknál dolgozókra vonatkozó bértárgyalásokat.

 

Létrejött a bérmegállapodás a Schäfer - Oesterle Kft-nél

A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete bérmegállapodást k ötött a bonyhádi Schäfer - Oesterle Kft-nél. A 2021. április 1-től bevezetendő béremelés célja a környező térség munkaerőpiac figyelembevételével vonzó bérrendszer biztosítása, illetve a vállalatnál dolgozók megfelelő motiválása, a fluktuáció csökkentése.

Több tárgyalási fordulót követően sikerült a megállapodást megkötni, amely alapján a direkt munkavállalók részére a súlyozott emelés átlagosan 7 %-os bérfejlesztést jelent.

A cég eredményes működése esetén az év végi jutalom összege 50.000 Ft. A jelenléti bónusz összege a korábbiakkal megegyező módon megmarad a direkt és az indirekt munkavállalók esetében is.

 

Munkabalesetek alakulása 2020-ban*

Statisztikai jelentés alapján 2020. évben a nemzetgazdaságban összesen 20 336 munkabaleset történt, mely 15,3 % mértékű csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. Halállal végződő munkabaleset 64 történt, ami 22,9%-al kevesebb az előző évi adattól.