MTSZSZ HÍRLEVÉL 2021. év 43. hét

2021-10-25

Kongresszust tartott az MTSZSZ

Október 21-én megtartotta szakszervezetünk az éves kongresszusát, ahol a jelenlévők megismerhették a 2020. év tevékenységi és pénzügyi beszámolóját, a VKF-n zajló minimálbér és garantált bérminimum tárgyalások aktuális helyzetét, valamint az autóiparban kialakult alkatrészhiányos állapotot. Tájékoztató hangzott el az érdekvédelmi tevékenység és az idei évre megvalósult bértárgyalások eredményeiről, valamint annak tapasztalatairól, a pandémia hatásáról a .foglalkoztatásra.

Elemzésre kerültek a kommunikációs csatornák és az év következő időszakának kommunikációs tervei. Legújabb szolgáltató partnerünk tevékenysége, továbbá az abban rejlő lehetőségek is bemutatásra kerültek.

 

Az élhető munkaidő-beosztás a munkaerő megtartásának az alapja

A versenyszféra cégeinél és a közszolgáltató vállalatoknál dolgozó több tagunktól érkezett megkeresés szakszervezetünkhöz a munkaidő-beosztásokkal kapcsolatban, hogy nem valósul meg a munka - és a magánélet egyensúlya, egyik napról a másikra változnak a kezdési időpontok, illetve a beosztások nem igazodnak az előzetesen kiadottakhoz.

Több esetben az a tapasztalat, hogy a munkaidő-beosztások a törvény betűjének megfelelnek, tehát a kötelező pihenőidők éppen megvannak, de ugyanakkor nehezen élhetőek. Gyakoriak az egymást követő éjszakai munkavégzések, a korai kezdések, a késői befejezések, a délelőtti befejezést a következő nap hajnalban történő újbóli munkakezdések. A dolgozók egyre fáradtabbak, könnyebben betegszenek meg, amely tovább súlyosbítja a foglalkoztatás helyzetét. Az is bebizonyosodott, hogy számos egészségügyi kockázatot rejt a váltott műszak és az ehhez kapcsolódó rendszertelen alvásidő. A bérek megfelelő emelése, a dolgozók anyagi, erkölcsi megbecsülése mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a munkaidő-beosztások elkészítésére.

 

Folytatódtak a tárgyalások a minimálbérről és a garantált bérminimumról

A tárgyaláson elhangzott, hogy a kormányzat 4 %-kal csökkentené a munkaadók terheit, (megszűnne a 1,5 %-os szakképzési hozzájárulás, valamint 2,5 %-kal csökkenne a szociális hozzájárulási adó mértéke). Így összesen 4 százalékpontos adócsökkentés önmagában mintegy 500 milliárd forintot hagyna a vállalkozásoknál, amelyet a cégek a béremelések finanszírozására fordíthatnának. Ezen döntésekkel párhuzamosan 2022. január 1-től bruttó 200. 000 forintra emelkedne a minimálbér, a garantált bérminimum pedig bruttó 260.00 forintra növekedne.

 

MTSZSZ nyerte a munkavédelmi képviselő választást a Rail Cargo Carriernél

Október 13-14- én munkavédelmi képviselő választásra került sor a Rail Cargo Carrier Kft-nél, amelyen a választásra jogosult munkavállalók 85,7 százaléka vett részt.

A választást az MTSZSZ jelöltje nyerte és a következő 5 évben Ő látja el a cégnél a munkavédelmi képviselői feladatokat. Köszönjük jelöltünkre adott szavazatokat!