MTSZSZ HÍRLEVÉL 2023. év 12. hét

2023-03-20

Ülésezett a MÁV-START Vasúti Érdekegyeztető Tanácsa

Március 20-án VÉT ülésen kaptak tájékoztatást az érdekképviseletek a MÁV-START aktuális humánpolitikai helyzetéről, az egészségügyi szűrőprogram vállalati bevezetéséről, a személyes értékesítés helyzetéről, valamint a Budapesten a Keleti pályaudvaron lévő Utascentrum megnyitásáról. 

Az MTSZSZ a személypénztárosok és a jegyvizsgálók jegyeladási jutalékának kérdését ismét felvetette és a rendezést továbbra is kiemelten fontosnak tartja. A munkáltató támogatja a jegyeladási jutalék rendszer tavaly megkezdett felülvizsgálatának folytatását. 

 

Érdekvédelmi fórum a Rail Cargo Hungariánál dolgozó ügyvivők számára

A Rail Cargo Hungáriánál dolgozó ügyvivőink részére értekezletet tartottunk, amelyen tájékoztatót tartott Buzásné Putz Erzsébet az MTSZSZ elnöke, aki a szakszervezet által elért bérfejlesztési eredményekről és az egyes kocsifuvarozás költségvetési támogatásának helyzetéről is beszélt.

Sulyok László ügyvezető alelnök a szakszervezet új szervezeti felépítéséről, a közösségi és egyéni érdekvédelem aktuális helyzetéről, a vállalatnál elért eredményekről, illetve a tagmegtartás és tagtoborzás lehetőségeiről szólt.

A szakszervezeti rendezvényekre és programokra, a tagság megszólításának lehetőségeire adtak javaslatokat a fórumon résztvevők.

 

Még mindig nincs megegyezés a bonyhádi Eurostyle-System Kft-nél

Az MTSZSZ és a cégvezetés között tartó bérmegállapodás hetek óta zajlik, de még nem sikerült megállapodni az alapbérek emelésének mértékéről és a felmerült gyártási problémák megoldásáról.

Jelenleg a munkáltató oldalán pattog a labda, várjuk a következő tárgyalási időpontot.

 

Az MTSZSZ Kispesti Nyugdíjas Szervezete is köszöntötte nőnap alkalmából hölgy tagjait

Kispesti nyugdíjas szervezetünk tagjai kéthetente találkoznak a Kispesti Civilházban „Csacsogó” programjuk keretében.

Nemzetközi nőnap alkalmából köszöntöttük hölgy tagjainkat egy-egy szál virággal. Ezt követően tájékoztatót hallgattak meg az MTSZSZ szolgáltatásairól, valamint igénybe vehető kedvezményeinkről.

 

Adó 1 % Mérnökök és Technikusok Egymásért Alapítvány számára

Segítsd Te is adód 1 %-ával a Mérnökök és Technikusok Egymásért Alapítványt, amelynek célja a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének hátrányos helyzetben lévő tagjainak és családjuknak a támogatása.

Adószámunk: 18647615-1-42

(1087, Budapest, Kerepesi út 1-5)

Ha nem rendelkeztél még az SZJA 1+1%-áról, azt a bevallástól függetlenül 2023. május 22-ig még megteheted!