KÖRVONALAZÓDIK A MÁV-NÁL AZ IDEI BÉRMEGÁLLAPODÁS

2018-01-16

mainPic

KÖRVONALAZÓDIK A MÁV-NÁL AZ IDEI BÉRMEGÁLLAPODÁS

AZ ALKU ÉRTELMÉBEN LEGALÁBB TÍZSZÁZALÉKOS EMELÉST KAPHATNAK A DOLGOZÓK

(Nagy Kristóf)

Folyamatosak az egyeztetések a vasúti dolgozók bérrendezéséről: a munkavállalók a tavaly megkötött hároméves bérmegállapodás értelmében 10-12 százalékos emelésben bízhatnak. Lapunk információi szerint akár már a héten eldőlhet, mely munkakörökben mekkora lesz az emelés, ám a februári kifizetéshez legkésőbb január 23-ig egyezségre kell jutni. Az egyeztetésen nemcsak a fizetések kerülnek napirendre, de a kafetériakerettel kapcsolatos kérdések is.

Körvonalazódik a MÁV-nál és a vasúttársaság leányvállalatainál az idei béremelés mértéke, várhatóan ezen a héten, de legkésőbb a jövő hét elején már le is zárulhatnak az egyeztetések – tudta meg szakszervezeti forrásokból a Magyar Idők.

Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének (MTSZSZ) elnöke kérdésünkre felidézte, tavaly kötötte meg a kormány az állami vállalatokkal a 3 évre szóló, 30 százalékos bérmegállapodást. Az idei évre ennek nyomán 12 százalékos emelésre van lehetőség bizonyos munkakörökben. Várhatóan minden dolgozó kap legalább 10 százalékos felzárkóztatást alanyi jogon, emellett további 2 százalék fordítható a szakmunkás-minimálbér emeléséből adódó bértorlódás kezelésére.

 

Nemcsak az emelés differenciálásáról folynak a tárgyalások, de a kafetériaelemekről is, az MTSZSZ szerint bővíteni kell a kínálatot. A kafetéria értéke a MÁV-nál nem változik az idén. Buzásné Putz Erzsébet hozzátette: a vasúttársaságnál tapasztalható munkaerőhiány továbbra is fennáll, ugyanakkor a bérmegállapodásnak köszönhetően az elvándorlás már csökkent.

– Várhatóan a bértorlódásban érintett munkavállalók kapják a nagyobb mértékű, 12 százalékos emelést, mivel a garantált bérminimum az idén ugyanilyen mértékben nőtt, viszont a munkakörök között tapasztalható hierarchikus rendszer a rendezés nélkül felborulna – mondta lapunknak Meleg János.

A Vasutasok Szakszervezetének elnöke példaként elmondta: az alacsonyabb pozíciókban dolgozók fizetése a bérminimum-emelés miatt megközelítette, meghaladta a magasabb végzettséggel rendelkezők keresetét. Így az ő fizetésüket is emelni kell, ők számíthatnak a nagyobb, 12 százalékos felzárkóztatásra.

A kafetériakeret pedig a szociális hozzájárulási adó (szocho) csökkentése miatt várhatóan néhány ezer forinttal nőhet. Meleg János felidézte: a tavalyi emelés után az idén is jelentős bérfelzárkóztatásban bízhatnak a vasutasok, ráadásul a béren kívüli juttatási keret sem csorbul, így összességében az érdekképviseleti vezető kedvezőnek tartja a folyamatokat. Az elnök arról is beszélt, hogy az egyeztetések csütörtökön folytatódnak. A megállapodásnak január 23-ig kell megszületnie annak érdekében, hogy februárban már az emelt béreket kapják a dolgozók.

Bárány Balázs, a VDSZSZ Szolidaritás alelnöke kérdésünkre kiemelte, a tárgyalások nyitott kérdése, hogy a szolgálati helyeken helyben jelen lévő szakszervezetekre bízzák-e a differenciálással kapcsolatos kérdéseket, vagy a vállalatvezetés központilag határozza meg az arányokat, utóbbi viszont feszültségekhez vezethet a dolgozóknál.

Forrás: MAGYAR IDŐK