Csoportszintű érdekegyeztetésre (CSÉT) került sor a mai napon a MÁV-VOLÁN-Csoportnál a napokban napvilágot látott tulajdonosi döntésről, a vállalatcsoport fizikai munkavállalói részére kifizetésre kerülő nettó 200 000 Ft-ról.
Az MTSZSZ Miniszter Úrnak küldött levelében is megfogalmazta ezzel kapcsolatos véleményét, amit a mai ülésen is megerősített.
Örülünk a gondolatnak, az odafigyelésnek, azonban a munkavállalók közötti megkülönböztetésnek nem. A közszolgáltatási közlekedésnek a biztosítása minden dolgozó feladata, abból mindenki kiveszi a részét. A feladatok összefüggnek, egyik nincs a másik nélkül. Éppen ezért javasoltuk, hogy minden dolgozó részesüljön a rendkívüli kifizetésben.
A pályán dolgozó szakaszmérnök, a beruházók, és a többi szellemi , műszaki dolgozó is kint volt a terepen a hibák helyreállításakor, a vágányzáraknál, az irodákban dolgozóknak pedig 36-38 fokos hőségben kellett koncentrálniuk és látták el a feladatukat. Ők is helyt álltak.
Ez az intézkedés megosztja a munkavállalókat, feszültséget okoz.
Kértük, hogy a tulajdonos a döntések előtt vonja be az érdekképviseleteket, hogy kifejthessük a véleményünket még a végleges döntés előtt.