Folytatódnak a választások a MÁV Zrt.-nél
December 9 – 11. között folytatódnak az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választások a MÁV Zrt. területi igazgatóságainál és az irányítási szinten. Sajnálatosan az elektronikus szavazáson való részvétel alacsony volt. A szavazásra ezekben a napokban annak van lehetősége, aki még nem szavazott az előző héten az elektronikus voksolás során.
Kérjük, hogy az MTSZSZ valamennyi jelöltjét támogassátok a szavazás során.
December 18-án érkezik a lojalitási juttatás a vasutasok és a volánosok számára
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a karácsonyi ünnepek előtt, hóközi kifizetéssel kapják meg a MÁV-csoport munkavállalói a lojalitási juttatást. A juttatás az összes társaságnál bruttó 350 000 forint, amelyet december 18-án utalnak a munkavállalók részére.
Munkaértekezlet a Magyar Vagonnál
December 2-án a Magyar Vagon cég vezetése és a szakszervezetek egyeztetésen vettek részt, amelyen az elmúlt félév értékelése mellett az időszerű problémák kerültek megvitatásra.
A munkáltató kiegyensúlyozottnak értékeli az idei év gazdálkodását, illetve a következő évre vonatkozó megrendeléseket. 2025 évben jelentős létszám bővítést tervez a vállalat, valamint az ösztönzőrendszerek egységesítését, ugyanakkor szervezet átalakítás nem várható.
Az MTSZSZ továbbra is a legfontosabb feladatnak a menetkedvezményi rendszer (arcképes igazolvány, országbérlet, FIP) változatlan fenntartását tartja. Ismert, hogy ennek megvalósításához kormányzati intézkedés szükséges. Szakszervezetünk túl a vállalati érdekegyeztetésen, a minisztériumi döntéshozóknak jelzi a probléma mielőbbi megoldásának fontosságát. Tájékoztatást adott még a cégvezetése a következő évi várható munkáltatási rendről, az új Telekom flottacsomagról, az év végi többlet anyagi elismerés és teljesítmény pótlék esetleges lehetőségéről, a technológiai berendezések fejlesztéséről.
Folytatódtak az egyeztetések az MTSZSZ és a Volános érdekképviseletek között
Az elmúlt héten ismét egyeztetés történt az MTSZSZ és az együttműködési megállapodásban érintett, Volánbusznál érdekképviseletet ellátó több szakszervezet között. A megbeszélés témája volt, hogy 2024. december 31-i integráció után sem változnak a VOLÁNBUSZ Zrt. munkavállalóinak díjazási és foglalkoztatási feltételei. Az új, integrált kollektív szerződés alapja a MÁV-START kollektív szerződése, amelybe mellékletként épültek be a beolvadó társaságok eddigi megállapodásai. Ezen változásokat az MTSZSZ támogatta. Az érintett szakszervezetekkel a közös tagszervezés lehetőségeiről, a módosult kollektív szerződés további változásairól is egyeztettünk.