MTSZSZ HÍRLEVÉL 2025. 4. hét

Üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választások a MÁV-csoport vállalatainál

Idén tavasszal a MÁV-csoport több vállalatánál is üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választásokat kell tartani.

A MÁV Pályaműködtető Zrt.-nél a tavaly decemberben megtartott választások érvénytelenek lettek, ezért újabb fordulót kell tartani, amelyre március 10 – 13, illetve március 18-21 között kerül sor.

A MÁV Személyszállítási Zrt. Irányítási szintjén jelenleg két üzemi tanács és munkavédelmi bizottság is dolgozik a Volánbusz és a MÁV-START integrációja miatt. A törvényi rendelkezés szerint, gazdasági egységek összevonása esetén, ha minden egységben működik üzemi tanács, az összevonást követő három hónapon belül a munkavállalók új üzemi tanácsot választanak. Ennek megfelelően március 31-éig a választásokat meg kell tartani, valamint az új integrált vállalathoz kell igazítani a központi üzemi tanács, illetve a központi munkavédelmi bizottságokat is.

A MÁV Szolgáltató Központban megváltozott az üzemi tanácsi struktúra, illetve jelentősen emelkedett a munkavállalók száma, így tavasszal a vállalatnál üzemi tanács választásokat kell tartani. Az új struktúra szerint (amely ellen az MTSZSZ többször is szót emelt és ellenezte, de sajnálatosan más nem támogatta a mostani rendszer megtartását rajtunk kívül) egyetlen 13 fős üzemi tanács fog alakulni.

Éves beszámoló az MTSZSZ Nyugdíjas tagszervezeténél

A 2024 évi beszámolóra került sor a Nyugdíjas szervezetünk munkájáról, a számos rendezvényükről. Ezzel egyidejűleg a tagszervezet vezetője leköszönt megbízatásáról, tekintettel az elmúlt 27 évi aktív pályafutására, amit szívvel-lélekkel végzett. Új vezető került a tagszervezet élére, akinek munkájához sok sikert kívánunk.

Létrejött a bérmegállapodás a BKV-nál

Februárban már az emelt összegű bért kapják a BKV munkavállalói, miután január 17-én ennél a fővárosi cégnél is létrejött a bérmegállapodás. Idén 8 százalékkal emelkedik a BKV-s munkavállalók alapbére. Ennek hátterét a múlt év végén a Fővárosi Önkormányzattal kötött bér – és foglalkoztatáspolitikai megállapodás biztosítja, mely a Budapest-pótlék további 1 %-kal történő-, valamint a munkavállalóknak kifizetett év végi utalvány összegének emelésére és a BKV-nál munkával eltöltött éveket jutalmazó „szenioritási rendszer” fenntartására is lehetőséget ad.

Fogszabályozás anyagárban 18-év alatt az MTSZSZ tagok gyermekeinek

Milyen jellegű problémák esetén jöhet szóba a rögzített fogszabályozás?

  • harapási rendellenesség áll fenn,
  • középvonal eltolódás figyelhető meg,
  • zsúfolt/ torlódott/ dőlt fogsor (fogazati rendellenesség megfigyelhető),
  • funkcionális eltérések vannak (pl. nyelvlökéses nyelés, szájlégzés),

További részletek az MTSZSZ honlapján a : Fogszabályozás anyagárban 18-év alatt az MTSZSZ tagok gyermekeinek oldalon.