MTSZSZ HÍRLEVÉL 2026. 38. hét

Az MTSZSZ ismét részt vett a Budapest Állásbörzén

A Fővárosi Önkormányzat idén is megrendezte a Budapest Állásbörzét, ahol a fővárosi tulajdonú cégek kínáltak valódi, elérhető munkalehetőségeket és kiszámíthatóbb munkanapokat.

Az MTSZSZ negyedik alkalommal vett részt a két napos rendezvényen, amelyre az idén szeptember 16-17.-én került sor.

Az MTSZSZ munkatársainak lehetősége nyílt az álláskeresőknek felhívni a figyelmét a munkavállalói érdekvédelem és a kollektív szerződések kiemelt szerepére a jelenlegi foglalkoztatáspolitikai és gazdasági helyzetben.

A fővárosi vállalatok közül szakszervezetünk a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) a Budapest Közútnál és a Budapesti Közlekedési Vállalatnál is ellátja a dolgozók érdekvédelmét és képviseletét.

Elindult az MTSZSZ őszi képzéssorozata

Folytatódik a tavasszal megkezdett „Tárgyalástechnika” képzés tisztségviselőink számára. Az idei évben 6 csoport képzésére kerül sor a GINOP_PLUSZ pályázati program keretében.

A résztvevők az ország minden tájáról jelen vannak, az MTSZSZ által képviselt 70 vállalat munkavállalóiként. Kíváló trénerek közreműködésével készítjük fel őket az őszi tárgyalásokra helyi – kozép- és felsővezetői szinten egyaránt.

Szakszervezeti tájékoztató és ingyenes látásvizsgálat

Szakszervezeti tájékoztatóra és ingyenes látásvizsgálatra került sor az MTSZSZ szervezésében Miskolcon és a MÁV Szolgáltató Központ budapesti székházában. Az érdeklődők tájékoztatást kaptak:

– az SZMSZ változásokról

– a home office helyzetről

– a 2026. bértárgyalásokra való felkészülésről

– a kollektív szerződések helyzetéről

– a MÁV-Szolgáltató Központban az üzemi tanács és a munkavédelmi képviselő választásokról.

Téged is várunk az MTSZSZ hatvani fórumán!

Szeptember 29-én kedden 10 órától a MÁV-csoport munkavállalói számára szakszervezetünk fórumot tart Hatvan állomás oktatótermében. Ha érdekelnek a következő évi béremelési lehetőségek, a béren kívüli juttatások rendszere, a szakszervezeti szolgáltatások köre és az MTSZSZ érdekvédelmi eredményei, akkor várunk Téged is!

Novemberben az operett és a musical rajongóit várja az Operettszínház

Az operett műfaj kedvelőinek nagy örömére a novemberi hónapot két Kálmán Imre darabbal kezdi az Operettszínház; előbb a Csárdáskirálynő, majd a Cirkuszhercegnő kerül színpadra. Az ismert dallamok, az épített díszletek és korabeli jelmezek együtt elevenítik meg előttünk a világhírű szerző alkotásait. Ezt követően pedig a musicalek kerülnek előtérbe: A hagyomány jegyében a Hegedűs a háztetőn klasszikusa lesz látható, melyet a hó végén a Monte Cristo grófja izgalmas története követ, egy ízig-vérig romantikus musical formájában. 

További információk: Mórucz Tamás:+36 30/213-01-07; e-mail: morucz.tamas@opertett.hu.