2024. június 21- én munkaértekezletre került sor Dunakeszin a MÁV Vagonnál, amelyen az MTSZSZ, a Központi Üzemi Tanács, a Központi Munkavédelmi Bizottság, valamint a társszakszervezetek vettek részt.
Az első félévben esedékes munkaértekezleten, amit megállapodás szerint meg kell tartani, a cégvezetés tájékoztatást adott a tavalyi év gazdasági helyzetéről, valamint a foglalkoztatási helyzetről. Az elmondottak szerint a Társaság teljesítményei az elvárt szinten valósultak meg, a 2024. év április havi zárólétszáma 1605 fő volt. (ebből szellemi 426 fő)
A 2024. évi bérmegállapodás maradéktalanul végrehajtásra került, a mérnöki jellegű munkakörökben a többlet kifizetések megvalósultak. (ezt az MTSZSZ kezdeményezte az akkor tulajdonosi jogokat gyakorló minisztériumnál)
A vállalat új nevet fog kapni, Magyar Vagon Vasúti Kft. néven. A Dunakeszi vállalat új neve pedig Magyar Vagon Dunakeszi Kft. lesz
Cél egy egységes kompetenciák alapján működő cégcsoport kialakítása.
Létrehozás alatt áll egy szolgáltató központ, a háttér tevékenységek végzésére
Új SZMSZ várhatóan szeptembertől kerül bevezetésre.
A JBI-k integrálása szakmai, valamint politikai cél, amely várhatón év végén vagy a következő év első negyedévében valósulhat meg.
Az összes átvett megállapodás érvényben marad (pl. bér, Home Office) ezeket nem kívánja megváltoztatni a munkáltató. A telephelyeken és a munkarendekben sem lesz változás. (a kötetlenben és a rugalmasban sem)
A következő évekre (2025, 2026) megkötött bérmegállapodásokat kötelező érvényűnek tekinti a cégvezetése.
Létszámleépítés nincsen terveben.
Az érdekképviseletekkel jó kapcsolatra törekszik a munkáltató, hasonlóan az eddigiekhez.
Lényeges kérdés a menetkedvezmény rendszer helyzete (FIP szabadjegyek) kiegészítve az ország bérlettel. Az MTSZSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy ezekben sérelem érje a munkavállalókat, ezért minisztériumi szinten kezdeményezi az erről szóló tárgyalásokat és a megállapodásokat.
A szolnoki irodaház korszerűsítése szerepel a munkáltató tervei között.